|
 |
 |
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
Humánpolitika
|
 |
 |
 |
 |
 |
Középpontban az ember
A Fornax Rt. elsősorban szellemi termékek előállításával foglalkozik, tudásorientált szervezet, ahol az emberi erőforrás a legfőbb érték. A cég büszke kiváló "szürkeállományára", és nagy hangsúlyt fektet a legjobb szakemberek felvételére, valamint dolgozói folyamatos képzésére: 2002-ben a vállalat 45 millió forintot költött oktatásra, képzésre. A dolgozók 81%-ának van vagy lesz a közeljövőben 1, 2 vagy 3 diplomája, tehát a képzésre fordított összegek nem az állami felsőoktatási tanulmányokra vonatkoznak, hanem olyan tudás megszerzésére, mely elengedhetetlen egy informatikai cég versenyképességének fenntartásában. Hazai és külföldi cégek szervezésében indított képzés-programok, szakmai rendezvények, konferenciák segítenek a napra kész szakmai tudás elsajátításában, és emellett tréningek, szakmai műhelymunka, ötletbörzék keretében biztosítja a cég munkatársai számára ezen üzleti és vállalati ismeretek elsajátítását és a folyamatos képességfejlesztést.
Mi teszi versenyképessé a céget? A dolgozói. Mi nem akarjuk megváltoztatni az embereket. Ezért azokat keressük, akik már olyanok, mint mi: felelősségteljesek, megbízhatóak, szabadok és eredetiek. A legnagyobb kihívásnak számunkra, hogy olyan embereket találjunk cégünkhöz, akiknek nagyfokú szabadságot és bizalmat adhatunk. A Fornax Rt. munkatársai komoly felelősséggel és önállósággal rendelkeznek, munkájukat rendkívül rugalmas és szakmailag felkészült vezetés irányítja. Véleményem szerint minden ember egy külön világ, mindenkiben rengeteg gondolat, ötlet és tapasztalat van, és nagy eredményeket érhet el egy vállalat, ha ezt felismerve lehetőséget biztosít a tehetség kibontakoztatására. A közös csapatépítő programok, közös vacsorák, raftingolások, síelések mind növelik dolgozóink elégedettségét, de a cég iránti elkötelezettségüket úgy érjük el, hogy a munkatársaknak lehetőséget biztosítunk arra, hogy önmaguk lehessenek.
Hosszú távú együttműködésre törekszünk - a szakma legjobbjaival.
|
 |
 |
 |
 |
|
 |
 |
 |
 |
|
 |
 |
 |
 |
 |
|